Folytatták jó sorozatukat egyiptomi hőseink: a főleg a bornzérmes játékosokból álló U21-es válogatott eb és egyben olimpiai selejetezőn magabiztosan 2-0-ra győztel le Olaszország válogatottját.
A Gulácsi Péter – Lázár Pál, Korcsmár Zsolt, Szabó János, Kádár Tamás – Gosztonyi András, Varga József, Elek Ákos, Koman Vladimir – Németh Krisztián, Simon András kezdő tizenegyből nagyon jól látszott, hogy Egervári Sándor megbízik fiaiban és a 20 évesekre építette a csapatot, hiszen a kezdőcsapatból mindössze Lázár, Varga, Kádár és Elek nem volt ott az egyiptomi vb-n.
Viszont ők is bizonyították, hogy helyük van a csapatban, remekül értették meg magukat fiatalabb társaikkal, nem úgy nézett ki, hogy gondjuk lenne a beilleszkedéssel, Varga és Koman például remek kettőst alkotott a középpályán.
Már a mérkőzés elején vezetéshez juthattunk volna, de Németh nem tudta gólra váltani helyzetét, viszont negyed óra elteltével Simon egy mesteri passzt adott az AEK légiósának, aki góllal hálálta meg a gyönyörű kiugratást.
Ezután is a mi akaratunk érvényesült főleg, az olaszok próbálkoztak néha, de legveszélyesebb helyzetüket is les címén annulálták. A több Seria A-s labdarúgóval is felálló csapat nem tudott mit kezdeni a magyar fiúkkal, pedig a nevek alapján egyértelmű, hogy ez az olasz csapat erősebb, mint amivel Egyiptomban mérkőztek meg a negyeddöntők során.
Sajnos az első félidőben, nem sokkal gólja után, Némethnek cserét kellett kérnie, mert kifordult a bokája, és az első hírek még arról szóltak, hogy elszakadt a szalagja, műtét és több hónapos pihenő vár a gólvágóra, de a legfrissebb információk szerint nincs szakadás és a játékos két héten belül újra harcra kész, ami nagyon fontos is lenne számára, hiszen az utóbbi időben nagyon jó formában van mind a válogatottnál mind klubcsapatánál.
A második félidőben az olaszok belekezdtek, nyilvánvaló volt, hogy egyenlíteni, sőt fordítani akartak, de védelmünk jól működött vagy Gulácsi mentett nagyokat vagy a szerencse állt a mi oldalunkra, főleg Balotelli kapufájánál.
Azért mi sem maradtunk adósak a nagy helyzetekkel, az olasz kapusnak is többször kellett bravúrral hárítania, és a félidő vége fele szerencsére már ő is tehetetlen volt: a zseniálisan játszó Koman egy góllal tette fel a koronát aznapi teljesítményére.
Jó volt látni, hogy a cseréink is nagyon sokat számítottak, még az első játékrészben a Németh helyett beálló Lencse, a Simon helyére beálló Szakály és a Gosztonyit váltó Varga Roland is rendkívül sokat tettek hozzá a rendkívül fontos győzelemhez.
Fontos még megemlíteni, hogy 8000 szurkoló látogatott ki az ETO Parkba, akik végig fantasztikus hangulatot teremtettek a mérkőzés folyamán. A győzelemmel a csoportban 5 ponttal elszakadtunk az olaszoktól és az egy meccsel többet játszó Wales már csak 4 ponttal előz minket, velük ugye van még egy meccs hazai pályán, az olaszokkal idegenben, a bosnyákokkal pedig még oda-vissza.
Hajrá fiúk!
)A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.